Borítókép betöltése folyamatban... Húzással igazítsd a borítóképet a kívánt helyre
Esemény részletei
Esemény neve:
Balatonfüredi borhetek
Esemény időpontja:
Kezdési időpont

7th aug., 2020 8:00PM

Záró időpont

30th aug., 2020 8:00PM

Esemény leírása:
dén is lesz Borhetek. A város legnépszerűbb gasztronómiai fesztiválját augusztus 7-30. között rendezik meg a Tagore sétányon. A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor lesz kóstolható. Huszonöt borász kínálja majd a borait, a borosgazdák faházai között az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja most is, ezúttal a Szabó és Fia Borpince.

Balatonfüredi Borhetek 2020
RÉSZLETEK
IDŐPONT
SZÁLLÁS
ÉTKEZÉS
A Borhetek megnyitóját augusztus 7-én, pénteken, este hét órakor tartják.

19.30 Konkoly Csenge és a Magyarhang zenekar tradicionális magyar népzenei koncertje.

Csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt a rendezvényen, azok, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen, és akik egyben rendelkeznek füredi szőlőterülettel. A borászok mellett három pecsenyesütő, négy pálinkás és 15 kereskedő árulja majd a portékáit.

A Borheteken csak palackozott borok kínálhatók, a rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Borászatonként 8-12 féle bort lehet kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek.
Az olaszrizlingből szinte kimeríthetetlen a kínálat, a klasszikustól a késői szüretelésűn át, a dűlőn szelektáltakig, mindenféle lesz. A gyöngyöző borok nagy kedvencek, valószínűleg az idei fesztivál slágertermékei lesznek, de minden gazda kínál rozét is, ezek azonban egyre testesebb borok. A fajsúlyosabb vörösborok, a borkülönlegességek és a díjnyertes nedűk sem hiányoznak majd.

Idén sincs egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 400 forinttól akár 600-700 forintba is kerülhet.

A boros pavilonok minden nap reggel tíztől éjfélig tartanak nyitva. Egyedi készítésű, három decis kristálypoharakból lehet inni a bort, amelynek különlegessége, hogy minden pohár talpában dombornyomással szerepel a Balatonfüred felirat.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Földrajzi helyzet:
Tagore sétány, Balatonarács, Balatonfüred, Balatonfüredi járás, Veszprém megye, Közép-Dunántúl, Dunántúl, 8230, Magyarország
Unable to load tooltip content.